Elektronikus ügyintézés

EU-s projektek

Térségi újság letöltése

Pilis-Dunakanyar Hírmondó

Hatályos rendeletek

Szigetmonostor önkormányzat hatályos rendeletei


Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének önkormányzati rendeletei a Nemzeti Jogszabálytár (a továbbiakban: NJT) elektronikus közszolgáltatásként működő honlapon az alábbi link segítségével érhetők el:

https://or.njt.hu/

Az NJT kormányrendeletben meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető elektronikus jogszabálygyűjtemény, amely - kormányrendeletben meghatározottak szerint - felületet biztosít különösen az Alaptörvény, annak módosításai és a jogszabályok (a helyi önkormányzat rendeleteit is beleértve) kihirdetett szövegének, a Magyar Közlönyben közzétett közjogi szervezetszabályozó eszközök szövegének, valamint az időállapotok szerint egységes szerkezetű szövegek közzétételére.

A Nemzeti Jogszabálytárban való közzétételről az Alaptörvény, annak módosításai, jogszabályok és a Magyar Közlönyben közzétett közjogi szervezetszabályozó eszközök esetében az igazságügyért felelős miniszter, önkormányzati rendelet esetében a jegyző gondoskodik.

A jegyző 2021. április 1-jétől, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 29. § (2) bekezdése, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (4) bekezdése, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (2) bekezdése alapján, a Nemzeti Jogszabálytárról szóló 338/2011. (XII.29.) Korm. rendelet 4/A. §-a és 4/B. §-a rendelkezései alapján az önkormányzati rendelet NJT-ben való közzétételéről az Integrált Jogalkotási Rendszer LocLex igénybevételével gondoskodik.

Demkó Katalin

aljegyző

 

TÁJÉKOZTATÁS

Szigetmonostor Község Önkormányzata Aljegyzőjétől

Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének önkormányzati rendeleteiről

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) rögzíti az érintett közösség demokratikus jogát, hogy részt vegyen települése közös jövőképének kialakításában, továbbá biztosítja a helyi közügyekben való széles körű állampolgári részvétel lehetőségét. Az Mötv. (8. §) szerint a helyi közösség tagjai, mint a helyi önkormányzás alanyai, egyben kötelesek „képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához”, aminek tartalmát a képviselő-testület is meghatározhatja. A közösségi stratégiaalkotásban való részvétel nem csak magától értetődő érdeke és lehetősége, de kötelessége is a helyi közösség tagjainak, ha azt helyi rendelet így szabályozza. Összességében tehát, a tudat- és szemléletformálásban az önkormányzatoknak van kiemelt szerepe, ugyanakkor a helyi szereplők elhivatottsága, lelkesedése, tudatos magatartása és aktív közreműködése nélkül nem lehet tartósan helyi növekedést elérni.

A közösség tagjai és az önkormányzat közötti együttműködés alapvető keretéül szolgál, hogy a helyi önkormányzat létrehozza azt a működési mechanizmust, amivel képes becsatornázni a döntési folyamatokba a helyi közösség érdekeit. Ennek egyik előfeltétele, hogy a helyi közösség, a helyi rendeleteket folyamatosan figyelemmel tudja kísérni, s ezáltal a döntéshozatalról naprakész tájékoztatást kapjon. A gyakorlatban ez a helyi közösség bármely tagjának a helyi rendeletekhez való, akár azonnali hozzáférését jelenti, melynek egyik formája az online módon elérhető Nemzeti Jogszabálytár Önkormányzati Rendeletek (a továbbiakban: NJT ÖR) felület. Ezen a felületen Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének hatályos (alap)rendeletei, illetve azok módosító rendeletei, valamint a hatályon kívüli rendeletek is megtalálhatók. Az NJT ÖR felületen történő jogszerű közzététel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.), a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet, valamint a Nemzeti Jogszabálytárról szóló 338/2011. (XII.29.) Korm. rendelet alapján történik. Az NJT ÖR felület az alábbi link segítségével érhető el: https://or.njt.hu/

Lépésről-lépésre - útmutató az NJT ÖR felület használatához

Az NJT ÖR felületre érkezve a „Megye” résznél válasszuk ki Pest, vagy az általunk kívánt megyét/vármegyét, a „Település” résznél Szigetmonostor, vagy az általunk kívánt települést. Ezt követően a „Keresés” gombra kattintva megjelenik az összes rendelet. A találati listát tovább szűkíthetjük az „Évszám” mezőbe írt dátum megadásával, vagy a „Szókereső a címben” mezőbe írt kulcsszó beírásával (pl. helyi adó, étkezési térítési díj stb.), vagy a „csak hatályos” címszó előtt szereplő kis négyzetbe tett pipa elhelyezésével (ebben az esetben csak a hatályos jogszabályokban keres a rendszer).

A találati listában formailag az alábbi típusokkal találkozhatunk:

  1. hatályos alaprendelet: zöld színnel szerepel

A címsor melletti jobb oldalon található kis naptárikonra kattintva, a „Hatályosság választása”-ra van lehetőségünk. Ennek akkor van jelentősége például, ha az alaprendeletünk több évvel ez előtti, annak módosító rendelete/rendeletei vannak és az időközben történt változásokat szeretnénk figyelemmel kísérni, visszakövetni. Ilyen például Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjak megállapításáról és beszedéséről, mely esetben a kis naptárikonra kattintva az alábbi időállapotok sorakoznak fel: 2022-08-01; 2020-07-01; 2018-05-01; 2017-05-03; 2015-10-02; 2015-10-01; 2015-09-30. Ezek közül a hatályos és az egységes szerkezetbe foglalt állapot első helyen, zöld színnel jelenik meg a dátum előtt egy kis zöld pipával. A módosító rendeletek hatályba lépésének dátumai piros színnel és áthúzott formában szerepelnek.

  1. módosító/hatályon kívül helyező (deregulációs célú) rendeletek: piros színnel és áthúzva szerepelnek

A Jat. 12. § (1) bekezdése értelmében a módosító és hatályon kívül helyező rendelkezés a hatálybalépéssel vagy meghatározott időpont vagy feltétel bekövetkeztével végrehajtottá válik. A (2) bekezdés kimondja, hogy az (1) bekezdés szerint végrehajtottá vált rendelkezés a végrehajtottá válást követő napon hatályát veszti.

  1. a jövőben hatályba lépő alaprendelet, vagy annak módosító rendelete: kék színnel szerepel

Mindezeken felül az önkormányzati rendeleteket a képviselő-testület hivatalos lapjában vagy a helyben szokásos - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott – módon is ki kell hirdetni. Továbbá a jegyző, kormányrendeletben meghatározottak szerint gondoskodik az önkormányzati rendelet kormányhivatal részére történő megküldéséről is.

Demkó Katalin

 

aljegyző

 

hacklink al hd film izle duşakabin fiyatları hack forum fethiye escort bayan escort - vip elit escort hacklink dizi film izle tüp bebek merkezi hacklink al crypter erotik film izle sweet bonanzaizmir escorthd pornoBetkanyon Girişفيديو اباحيايباحيfilm porno gratissesso gratisFlorya EscortYeşilköy Escortbypuffporno sex filmGüneşli EscortMerter Escortfree movies maldives canl覺 ma癟 izle selcuksports deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahis siteleri jojobet casino sitelericascade altyapılı sitelerkareasbet güncel girişHacklink SatışıHack forumsiyah bayrak aynadeneme bonusu veren sitelercasino sitelerihacking carding forumadana escortkareasbetkareasbet girişCracked Accountsbahis forumNetflix Cookiewarez hack forum scripts illegal onlyfans +18 porn Hacker Sexgobahis girişasper casino girişbeylikdüzü escortadanaescortbi.sitebetingoyabancı dizi izle1xbet loginadana escortadıyaman escortağrı escortaksaray escortamasya escortankara escortantalya escortardahan escortartvin escortaydın escortbalıkesir escortbartın escortbatman escortbayburt escortbilecik escortbingöl escortbitlis escortbolu escortburdur escortbursa escortçanakkale escortçankırı escortçorum escortdenizli escortdiyarbakır escortdüzce escortedirne escortelazığ escorterzincan escorterzurum escorteskisehir escortgaziantep escortgiresun escortgümüşhane escorthakkari escorthatay escortığdır escortisparta escortizmir escortkarabük escortkaraman escortkars escortkastamonu escortkayseri escortkilis escortkırklareli escortkırşehir escortkocaeli escortkonya escortkütahya escortmalatya escortmanisa escortmaras escortmardin escortmersin escortmuğla escortnevşehir escortordu escortosmaniye escortrize escortsakarya escortsamsun escortsiirt escortsinop escortşırnak escortsivas escorttekirdağ escorttokat escorttrabzon escorttunceli escorturfa escortvan escortyalova escortyozgat escortzonguldak escort