Elektronikus ügyintézés

EU-s projektek

2020 rendezvények

Térségi újság letöltése

Pilis-Dunakanyar Hírmondó

Követés a facebookon

Követés a facebookon

Együtt az egészségért

Látnivalók


A mai templom 1752-ben készen áll, augusztus 15-én kelt és Padányi Bíró Márton veszprémi püspökhöz intézett levelében kéri a kegyúr a Szentháromság tiszteletére emelt templom felszentelését. 1768-ig Dunabogdány filiája, ettől kezdve önálló plébánia.

Az Országos Levéltár az 1770 körüli időből Gföller Jakab építőmester kezétől származó rajzot őriz, amely a szigetmonostori templomot és iskolamesteri lakást ábrázolja. A felmérési rajz csak néhány részletében tér el a mai homlokzat képétől.

1792-ben a királyi kamara, 1902-ben és 1921-ben a Földművelésügyi Minisztérium, 1935-ben a Székesfőváros, mint akkori kegyúr renováltatja, tetőzetét 1902-ben és 1935-ben javítják. Ugyanekkor megemelik a sekrestyék magasságát és a torony alatti teret – a templom belső ajtajának áthelyezésével – a templomtérhez kapcsolják.

Az 1838-as árvíz után csak 1845-ben hozzák rendbe belsejét. A megrongált oltárkép helyett újat festenek, amelyet 1903-ban restaurálnak. Ma nincs a helyén. A templom műemlékileg védett (műemléki törzsszám 7341). A templom belső festését 1997-ben végezték, a kő tagozatok műemléki helyreállításával egyidőben.

Az egyházközség 1993-ban került a székesfehérvári egyházmegyétől az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez.

 

hacklink al hd film izle duşakabin fiyatları hack forum fethiye escort bayan escort - vip elit escort hacklink dizi film izle tüp bebek merkezi hacklink al crypter erotik film izle sweet bonanzaizmir escorthd pornoBetkanyon Girişفيديو اباحيايباحيfilm porno gratissesso gratisFlorya EscortYeşilköy Escortbypuffporno sex filmGüneşli EscortMerter Escortfree movies maldives canl覺 ma癟 izle selcuksports deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahis siteleri jojobet casino sitelericascade altyapılı sitelerkareasbet güncel girişHacklink SatışıHack forumsiyah bayrak aynadeneme bonusu veren sitelercasino sitelerihacking carding forumadana escortkareasbetkareasbet girişCracked Accountsbahis forumNetflix Cookiewarez hack forum scripts illegal onlyfans +18 porn Hacker Sexgobahis girişasper casino girişbeylikdüzü escortadanaescortbi.sitebetingoyabancı dizi izle1xbet loginadana escortadıyaman escortağrı escortaksaray escortamasya escortankara escortantalya escortardahan escortartvin escortaydın escortbalıkesir escortbartın escortbatman escortbayburt escortbilecik escortbingöl escortbitlis escortbolu escortburdur escortbursa escortçanakkale escortçankırı escortçorum escortdenizli escortdiyarbakır escortdüzce escortedirne escortelazığ escorterzincan escorterzurum escorteskisehir escortgaziantep escortgiresun escortgümüşhane escorthakkari escorthatay escortığdır escortisparta escortizmir escortkarabük escortkaraman escortkars escortkastamonu escortkayseri escortkilis escortkırklareli escortkırşehir escortkocaeli escortkonya escortkütahya escortmalatya escortmanisa escortmaras escortmardin escortmersin escortmuğla escortnevşehir escortordu escortosmaniye escortrize escortsakarya escortsamsun escortsiirt escortsinop escortşırnak escortsivas escorttekirdağ escorttokat escorttrabzon escorttunceli escorturfa escortvan escortyalova escortyozgat escortzonguldak escort