Elektronikus ügyintézés

EU-s projektek

Magyar falu program

Térségi újság letöltése

Pilis-Dunakanyar Hírmondó

I love Dunakanyar

Polgármesteri köszöntő

Molnár Zsolt Szigetmonostor polgármestere


Tisztelt Olvasó! Kedves Látogató!
Nagy szeretettel üdvözlöm Szigetmonostor honlapján! 

2006-tól mint polgármester, korábban képviselőként, illetve bizottsági tagként végeztem a helyi, közösségi munkámat. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a település ne lakóhely, hanem közösség legyen, ennek érdekében minden ezt erősítő civil kezdeményezést örömmel támogatok.

Kérem, engedjék meg, hogy röviden bemutassam településünket: A falu, ahol most jár Európa egyik legnagyobb folyója a Duna szigetén a Szentendrei-szigeten található. Szigetmonostor a szigetünk legdélebbi települése. Hogy milyen ez a sziget? Vannak, akik szabadidejükben hegyvidékre, erdős területre vágynak, mások hűs vízpartra, megint mások számára a síkság végtelenje a legcsábítóbb. Itt, nálunk, mindhárom élmény elérhető.

Az igazi értéke a falunak apáink szerint, a békessége, a nyugalma, a közösség befogadó ölelése, a vándort megszólító közvetlensége. Üzennek az ősi múlt földbe rejtett töredékei, a régmúlt földből kibújó római romjai. Jelen van a névadó monostor lelkülete, a rejtőzködő, jelenleg nem látható, falainak talánya. Körülleng a természet páratlan megőrzöttsége szépsége. Az kristálytiszta ivóvízágyon nyugvó falu őrzi a rábízott értékeket, tudva, hogy mindez nem a miénk, hanem unokáinktól kaptuk ezeket kölcsön. Mindezek teszik érdekessé, különlegessé Szigetmonostort.

     


A falu legöregebb kockaköves főutcáján sétálva, túraútjain lovagolva, kerékpározva gazdagságot meríthetünk a falu kincseiből. A piacra, vagy egy-egy portára betérve kóstolhatjuk a helyi ízeket.

Ez a hely GPS koordinátákkal leírható, műholdképen fellelhető, de kézzelfoghatóan, megszólíthatóan csakis a Dunát átlépve, hozzánk betoppanva lehet személyessé az Ön számára. Jöjjön el hozzánk és megtapasztalja, hogy nem megy haza üresen. Kívánok ehhez nyitott szívet!


Molnár Zsolt polgármester

 

Megosztás
hacklink al hd film izle php shell indir siber güvenlik android rat duşakabin fiyatları hack forum fethiye escort bayan escort - vip elit escort hacklink güvenilir forex şirketleri dizi film izle deneme bonusu veren sitelergüvenilir bahis sitelerideneme bonusufethiye escortsweet bonanzaizmir escortaviator sinyal hilesiHacklink satışıhttps://buharalem.com/Portbet Girişseo hizmeti kuşadası escort kayseri escort kocaeli escort canlı maç izle selcuksports güvenilir bahis siteleri deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahis siteleri https://resimlihaber.org/ canlı bahis siteleri güvenilir bahis siteleri http://seu.frvm.utn.edu.ar/guvenilir-bahis-siteleri.html casino sitelerideneme bonusuKayıp Bonusudeneme bonusu